2013. május 8., szerda

Hemingway és húszas évek Párizsa / Hemingway and the roaring twenties in Paris

Hemingway posztumusz kiadott kötete, a Vándorünnep - amelynek kéziratait valamikor az 1950-es években írta - azokat az éveket idézi fel, amikor első feleségével Párizsba költözött, ahol 1921-től 26-ig újságíróként dolgozott.
Hemingway még kezdő író. Az első világháború olasz frontját önkéntesként megjárt huszonéves fiatalember ekkor próbálkozik első novelláinak kiadót találni, s közben családjának újságírásból megélhetést biztosítani. Novellákat, verseket ír kedvenc kávéházában, a Closerie des Lilasban és fűtetlen szobák alkotó magányában.
Gyűjti az élményt a Szajna-parti horgászok és a könyvárusok között, olykor korgó gyomorral mereng az impresszionisták képei előtt, máskor feleségével, Hadlyvel összes tartalék pénzüket teszik fel egyetlen futamra az Auteuil-i lóversenyen. A teleket az Ausztriában töltik, ahol jóval olcsóbb az élet mint Párizsban, ekkor szeretnek bele a síelésbe.
Sylvia Beach könyvesboltjából hitelre kölcsönözte neki a könyveket, ekkortól Hemingway elolvassa az európai és az orosz klasszikusokat, s megtanulja tőlük azt, amit hasznosnak vél a maga számára.
Tudatosan kerüli a bonyolult megfogalmazásokat, törekszik mindent a legpontosabban, ugyanakkor minél tömörebben papírra vetni. Csak arról ír, amit jól ismer: a háborúról, a horgászatról, vadászatról, ökölvívásról, az egyszerű munkások életéről. Később beleszeret Spanyolországba, ekkortól ír a bikaviadalokról és a matadorokról is.
Munkája során a "jéghegy-elvet" követi, azaz a sorok közötti olvasás elengedhetetlen, mert a történet valós tartalma mindig a felszín alatt játszódik, akárcsak a vízfelszín alatti jéghegy.
A bohém Párizs vonzó a művészek számára. Gertrude Stein emigráns amerikai írónő pártfogásába veszi a fiatal tehetségeket, s bár ő maga sosem tesz szert hírnévre írói minőségben, pártfogoltjai pályájuk kezdetén igen sokat tanulnak tőle.
Az amerikai expatrióták, írók, költők és a francia festők, modellek ellentmondásos, termékeny világa ez. Itt élt Picasso, itt él Scott Fitzgerald, aki ekkor írja leghíresebb regényét, A nagy Gatsby-t. Ezra Pound, James Joyce, Ford Madox Ford, az amerikai fotós Man Ray mindennapos vendég a kávéházak teraszain.
Mindazok a művészek, akik megjárták az első világháborút, majd az átélt borzalmak hatására elvesztették illúziójukat, lélekben megöregedtek és gyakran kiégtek - akiket emiatt "elveszett nemzedéknek" nevezett Gertrude Stein - itt nyüzsögtek, írtak, festettek, alkottak, szerettek, gyűlöltek és ittak ebben a bohém, füstös sörözőkkel és kávéházakkal teli, izgalmas és pletykás városban, amelyről azt írja Hemingway a Vándorünnepben: „Ha szerencséd volt, és ifjan Párizsban élhettél, bárhova vetődj életed során, Párizs veled marad mindig, mert Párizs vándorünnep”.
A korszak hangulatát idézi Woody Allen filmje, az Éjfélkor Párizsban és az író első felesége, Hadley szemszögéből láttatja a húszasévek Párizsát Paula McLain A párizsi feleség c. regénye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése